Hogyan lehet megismerni egy várost? Hány találkozás mutatja meg ezerféle arcát? Reggeli sietségét, felhős tekintetét, nyári bamba lustaságát.
…
Hiába a sok leírás, videó, mindenféle elhintett információ vagy mások szemén átszűrt történetek. A kapcsolatunk túl van a megragadhatón, zsigeri. Illata megszólít, mielőtt hozzám szólna.
…
Csak azt érzékelem belőle, amit az életkorom, világnézetem és szokásaim alapján képes vagyok. A faluból nézve nagyvilági és puccos, a nagyváros felől kopott és poros. Fiatalként unalmas, egy koron túl igen harsány. Személyiségét a találkozások összessége tapogatja le: egy sem ítélheti meg teljesen, de egyet sem hagyhatok ki a teljes képhez.
…
Ugyanazon a városon osztozunk, mégis mindannyiunknak mást jelent.
…
Titkai vannak előttem, amiket csak a megfelelő szemmel és tempóval fedezhetek fel. Futólag, elsuhanva mindössze elmosódott formák látszanak, akár az épületek színes pamacsai a vonatablak által keretezett valóságban.
…
A hozzá való viszonyomat meghatározza, hogyan élem meg mellette magamat és a világot.
…
A térkép fényképként rögzíti a pillanatnyi állapotát.
…
Rögzül bennem egy kép a lelkemben is, az idő azonban alakít rajta. Valahol töröl belőle, máshol pedig hozzátesz. Két pillantás közt évtizedek suhannak el és a szívem nem tudja követni a szememet. A jelenét nézem, de a múltját látom.
…
Emlékeimben számos település él. A múltbeliek egy-egy hangulata néha felbukkan. Együttesen formálnak engem pedig távol vannak egymástól.
…
A hosszú együttélés és közelség egyszerre meg tudja velem utáltatni és szerettetni. Az évekkel sajátos tudást szerzek róla, ami gazdagít és korlátoz. Látom a szeméttel teli részeit és az összefirkált, lepusztult környékeit. Látom hajnali fényben és álmos-kócosan az új év első napján. És mégis, annyi év után meg tud lepni: egy elejtett félmondat, egy zegzugos utca, ahova még nem tette be a lábam. Részek, amelyeket eltakart előlem a rutin vagy világlátásom szűk ablaka.
…
Időnként el kell tőle távolodnom, hogy igazán ráláthassak. Hiába szabadulok tőle, máshol rájövök, hogy mindaz, amit neki tulajdonítottam, valójában bennem él. Úgy húzom magammal a tudatomat, ahogyan a bőröndömet. Folyton viszem mindenhova, bárhová is megyek.
…
A kis távolság épít, a nagy távolság rombol. A kapcsolat megmaradásához eggyel többször kell visszatérni, mint ahányszor elhagyom.
…
Vajon ki lehet nőni, szeretni belőle? Megtörténhet, hogy végleg eltávolodnak útjaink és már nem jelentünk annyit egymásnak?
….
Idegenből ismerőssé válhat és ismerősből újra idegenné.
…
Egyes részei elkopnak, míg mások kinőnek a semmiből. Az elmúlás és születés folyton fel- és leépíti. A tempója olyan gyors, hogy időnként meg kell kapaszkodnom.
…
Az emlékeim a város szövetébe tetovált események.
…
Minden város egyedi és mégis, a mélyben ugyanolyan. Nyomot hagy rajtuk a korszellem, a kultúra, de felépítésük és szerkezetük egyetemes. Utak szalagja, rajta száguldó forgalom, villogó lámpák és épületek sokasága, köztük publikus terek, majd kerítéssel védett, a nagyvilágtól elzárt terek. Minden városnak van bolondja, elfoglalt vezetői, fiatal reményei és lassan, az élettapasztalat súlyától botorkáló aggjai.
…
Ingázok köztük. Az egyikhez érdekkapcsolat fűz (munka), a másik pedig az igazi (otthon).
…
Idővel nehéz új helyre költözni, ahogyan ismerőssé tenni egy idegen embert. Kimozdulni a megszokottból, ahol könnyen tájékozódom és javarészt tudom, mikor mire számíthatok. Máshol új dolgokat tanul az összes érzékszervem: szokásokat, helyeket, hangokat, illatokat és történeteket.
…
Van, aki bárhol jár ösztönösen tájékozódik, míg más az ismerős helyeken is eltéved. Van, aki mindehol szépséget talál, mások pedig az évszázadok alatt felépített gigászi építmények tövében is a gyorséttermet keresik.
…
A szülőváros közelében olyan, mint egy régi barát mellett: leengednek a vállak és megszáll egy különös nyugalom. Otthon-érzés. Mintha általa saját magamhoz is közelebb kerülnék.
…
Nem biztos, hogy a legnagyobbak a legemberibbek.
….
Mindegyik ismert valamiről vagy valakiről. Van, aki a furcsa, kimondhatatlan nevéről, más a szépségéről vagy arról, hogy nagyon idős. Aztán mást egy történésről azonosítanak be, vagy a híres konyhájáról. Van, aki arról ismert, hogy nem ismert. Pici, eldugott és megközelíthetetlen. Akik a közelében vannak és szeretik, nekik viszont a világ közepe.
…
Messziről nézve egy entitás, közelebbről hálózatok sokasága. Látható és láthatatlan elemek tarkasága: utcák erezete és mindenféle formájú épület egymás hegyén-hátán. Embernél csontok rendszere, erek hálózata és különböző alakú szervek csapata. Interakciók lakosok és sejtek között.
…
Ősi magja köré új részek épülnek. Mégis az adja egyediségét: körvonalait képeslapok őrzik és távoli világokból utazna oda miatta. A központi helyhez, ami hosszú időn keresztül alakult, túlélte korok viharait és időnként romjaiból épült újjá.
…
Ha azonban valaki múltjához dacosan ragaszkodni próbál, idővel önmaga karikatúrájává válhat.
…
Minden hely az ott élők gondolatainak összessége.
…
Nincs már ott, és mégis ott van. Elszállt mögüle a lélek, az emberek tették élővé, nem ezernyi kő és réteg. Az idő egy pontján állva elmondhatom: nézd, ez volt az én hajdanvolt, szeretett városom.
…
Ott volt kint és most csak itt van bent.
…
A város: ember.
Lelke van és fizikai kiterjedése, története és személyes történetünk, ami köztünk íródik, mindez egyedi és megismételhetetlen.
Last modified on 2026-05-07