Hogyan lehet megismerni egy várost? Hány találkozás mutatja meg sokféle arcát? Reggeli sietségét, felhős tekintetét, nyári bamba lustaságát.
…
Hiába a rengeteg fénykép, videó, mindenféle elhintett információ vagy más szemén átszűrt történet. A kapcsolatunk túl van a megragadhatón, zsigeri. Illata megszólít, mielőtt hozzám szólna.
…
Csak azt érzékelem belőle, amit az életkorom, világnézetem és szokásaim alapján képes vagyok. A faluból nézve nagyvilági és puccos, a nagyváros felől kopott és poros. Fiatalként unalmas, egy koron túl igen harsány. Személyiségét a találkozások összessége tapogatja le: egy sem ítélheti meg teljesen, de egyet sem hagyhatok ki a teljes képhez.
…
Ugyanazon a városon osztozunk, mégis mindannyiunknak mást jelent.
…
Titkai vannak előttem, amiket csak a megfelelő szemmel és tempóval fedezhetek fel. Futólag, elsuhanva mindössze elmosódott formák látszanak, akár az épületek színes pamacsai a vonatablak által keretezett valóságban.
…
A turisták tekintete lazán végigsimít rajta, de ők nem annyira vele, mint inkább a számukra működtetett infrastruktúrával találkoznak. Szállodákban alszanak, transzferekkel utaznak és idegenvezetők előadásait hallgatják. Ugyanígy egy ember is mutat valamit a külvilágnak: öltözékével, tételes önéletrajzával, akár a nevével. A lényeg azonban túl van a felszínes mázon és lassabban hozzáférhető. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a pillanatnyi találkozás alkalmával ne csillanna meg valami a hely esszenciájából: egy hangulat, benyomás vagy az egész aurája. Néha ez a rövid idő is elég, hogy otthon érezzem magam vagy rájöjjek, bárhogyan is alakul, mi örökké idegenek maradunk egymásnak.
…
A hozzá való viszonyomat meghatározza, hogyan élem meg mellette magamat és a világot.
…
A térkép fényképként rögzíti a pillanatnyi állapotát.
…
Rögzül bennem egy kép a lelkemben is, az idő azonban folyton alakít rajta. Valahol rombol, máshol új tereket épít fel. Két pillantás közt évtizedek suhannak el és a szívem gyakran nem tudja követni a szemem elé kerülő látványt. A jelenét nézem, de a múltját látom.
…
Ismertem belőle egy változatot, de arra már nem ismerek rá.
…
Emlékeimben számos település él. A múltbéliek egy-egy hangulata néha felbukkan bennem. Együttesen formálnak, hiába fekszenek távol egymástól.
…
Mindegyik hozzám tesz valamit, vagy valakit.
…
A hosszú együttélés és közelség következményeképpen egyszerre meg tudom utálni és szeretni. Az évekkel szerzett tudás hol gazdagít, máskor korlátoz. Látom a szeméttel teli részeit és az összefirkált, lepusztult környékeit. Látom hajnali fényben és álmos-kócosan az új év első napján. És mégis, annyi év után addig ismeretlen helyek tárulnak elém: egy elejtett félmondat vagy félreeső, zegzugos utca, amit eltakart előlem az élet vagy világlátásom szűk ablaka.
…
Időnként el kell tőle távolodnom, hogy igazán ráláthassak. Hiába szabadulok tőle, máshol rájövök, hogy mindaz, amit neki tulajdonítottam, valójában bennem él. Úgy húzom magammal a tudatomat, ahogyan a bőröndöt szokás. Folyton viszem mindenhova, bárhová is utazom.
…
Az újnál is ugyanazok a helyek kerülnek elém: a reggeli kávézó, a botanikus kert és a könyvtár. Egy idő és sok település után rájövök, hogy saját világomat látom tükröződik bennük.
…
A kis távolság épít, a nagy távolság rombol. Az élő kapcsolathoz eggyel többször kell visszatérni, mint ahányszor elhagyom.
…
Vajon ki lehet nőni, szeretni belőle? Megtörténhet, hogy végleg eltávolodnak útjaink és már nem jelentünk annyit egymásnak?
….
Idegenből ismerőssé válhat és ismerősből újra idegenné.
…
Az emlékeim a város szövetébe tetovált események.
…
Minden város egyedi és mégis, a mélyben ugyanolyan. Nyomot hagy rajtuk a korszellem és a kultúra, de felépítésük és szerkezetük egyetemes. Utak szalagja hálózza be, rajta lüktető forgalom. Köztük épületek sokasága zöld parkokkal és elzárt kertekkel. Mindegyiknek van bolondja, elfoglalt vezetői, fiatal reményei és lassan, az élettapasztalat súlyától botorkáló aggjai.
…
Idővel nehéz új helyre költözni, ahogyan ismerőssé tenni egy idegen embert. Kimozdulni a megszokottból, ahol könnyű a tájékozódás és tudom, mikor mire számíthatok. Máshol új dolgokat tanul az összes érzékszervem: szokásokat, helyeket, hangokat, illatokat és történeteket.
…
Néhány ember bárhol jár, ösztönösen tájékozódik, míg más az ismerős helyeken is eltéved. Van, aki mindenhol szépséget talál, más az évszázados gigászi építmények tövében is a gyorséttermet keresi.
…
A szülőváros közelében olyan, mint egy régi barát mellett: leengednek a vállak és megszáll egy különös nyugalom. Otthon-érzés. Mintha általa saját magamhoz is közelebb kerülnék.
…
A különböző életszakaszok más-más várost vonzanak. A gyermekkor világától eltávolodva kilépek a szülőváros biztonságot nyújtó közegéből és a lázadás távoli, egzotikus úticélok felé hajt. A tanulmányok ideje a barátokkal teli egyetemvárosé. Különböző helyet tapasztalok, idővel pedig elköteleződöm és letelepszem. Ha pedig mindezen korszakokat egy várossal élem át, akkor is, ugyanannak a helynek más-más verzióját látom.
….
Mindegyik ismert valamiről vagy valakiről. Van, aki a furcsa, kimondhatatlan nevéről, más a szépségéről vagy arról, hogy örökösen megkopogott báját siratja. Egyes helyeket valamilyen történésről vagy a híres konyhájáról azonosítanak be. Van, aki arról ismert, hogy nem ismert. Pici, eldugott és megközelíthetetlen. Akik a közelében vannak és szeretik, nekik viszont ő a világ közepe. A hazaérkezés édes ízével suhannak el a névtáblája mellett, mert ide ők ide megérkeznek és nem haladnak tovább.
…
Nem biztos, hogy a legnagyobbak a legemberibbek.
…
Messziről nézve egy entitás, közelebbről hálózatok sokasága. Látható és láthatatlan elemek rendszere: utcák erezete és mindenféle formájú épület egymás hegyén-hátán, míg az embernél idegpályák, csontok rendszere és erek hálózata. Mindkettőt a lakosai közt zajló interakciók éltetik.
…
Ősi magja köré új részek épülnek. Mégis központjának körvonalait képeslapok őrzik és távoli világokból utaznak oda miatta. Ahhoz a részhez, ami hosszú időn keresztül alakult, túlélte korok viharjait és időnként romjaiból épült újjá.
…
Ha azonban valaki múltjához dacosan ragaszkodni próbál, idővel önmaga karikatúrájává válhat.
…
Minden hely az ott élők gondolatainak összessége.
…
Úgy emlegetünk néhány várost, mint halott barátainkat. Folyton jelen vannak emlékezetünkben: a történetekben és elejtett mondatokban, még sincs velük élő kapcsolatunk.
…
Nincs már ott, és mégis ott van. Elszállt mögüle a lélek, az emberek tették élővé, nem ezernyi kő és réteg. Az idő egy pontján állva elmondhatom: nézd, ez volt az én hajdanvolt, szeretett városom.
…
Ott volt kint és most csak itt van bent.
…
A város: ember.
Lelke van és fizikai kiterjedése, története és történetünk, ami köztünk íródik, mindez egyedi és személyes.
Last modified on 2026-05-07