Ahol a kávé csak ürügy. Folyó, ami összeköt. Keverednek, feloldódnak benne a történetek. Könnyebbé válik az élet, enyhül a gravitáció nyomása.

Holdam, világítóm.

A találkozások tere, hétköznapok agorája. Élmények, tapasztalatok cserélnek itt gazdát. Szakmai tudások, élethelyzetek érintkeznek. Tágulnak személyes buborékjaink. Törzsvendégekkel, akik saját szokásosaikat isszák. Közelebb van az otthonhoz, mintsem egy idegen helyhez, ami szégyenlős pillantásokat vet rám és átmenetisége magányt ébreszt, akár a szupermarketek polcai vagy a reptéri váró padjai. Ez a hely közelebb hoz másokhoz, ezáltal önmagamhoz. A történetekben megpillantom tükörképem részleteit. Bevilágítja gondolkodásom homályos, sötét zugait. Rendszeres látogatóit vidáman üdvözlöm, eposzi jelzőkkel illettem. Fülhallgatós Szabi, harsány Gyula és a többiek.

Bárki számára elérhető, csak jó helyen kell keresni, akkor is ott van, ha a hétköznapok teendőinek felhői takarják.

A kávézó ciklikusan változik. Alakul, időnként eltűnik az égboltról, nagyobb szünetekre bezár. Nyáron növekszik, kerthelyisége lesz, ahol jeges kávét szürcsölök, télire pedig fogyatkozásnak indul. Ilyenkor meleg, párás belső térbe szorulunk be, nagy nappaliba. Ami tényleg az ami, hiszen egy panellakás nagyszobájából alakították ki. A kis méret miatt egymás történeteibe botlunk. Szavak és csendek ölelése.

A kávézóba, mint meteoritok csapódnak az események. Formálják, nyomot hagynak személyes világunk felszínén. Kráterek és tengerek. Mennyi sors, életlehetőség vesz körbe! A mellettem lévő asztalnál egyetemisták beszélgetnek, itallal a kezemben szemlélem ifjúságom távolodó sziluettjét. Aztán ott vannak a betérő családanyák, sokszor gügyögő vagy forró csokit kanalazó csemetéikkel. Új világok előttem. Érkeznek ide külföldön élők, akik másfajta látásmóddal gazdagítanak. Látok messzi életeket, akik fényévnyi távolságokra vannak tőlem és nem húznak egymás felé a tapasztalatok gravitációs mezői.

Sokféle embert, történetet köt össze a kávédaráló megszokott ritmusa, az edénycsörömpölés zajai. Ismerős hangok a hangszóróból áradó halk háttérzenével keveredve.

Folyik a szó, folyik a kávé. Őröl az idő.

Itt, ahol másképpen hat a gravitáció, a történetek is veszítenek súlyukból. A megosztott tapasztalatokkal emberek közt élő tudás cserél gazdát, amit hiába is keresgélnék a képernyők vagy papírhalmok felületén. Az elhangzó mondatok hozzánk tartoznak, itt és most, nem adhatják vissza az információuniverzumokat pillanatok alatt beutazó algoritmusok vagy egyéb mesterséges égitestek. Ha meg is teszik, mindaz személytelenné válik, élettelen fadarab csupán. Nekem az élő növény kell: az árnyékot és gyümölcsöt adó.

A város szövetét a kapcsolódások fonják. A világ nagy baja, hogy vészesen és véglegesen fogyatkoznak az igazi találkozások színterei. Sötét, holdtalan éjszaka hozza el a magányt és kihullunk a semmibe. A kávézó léte önmagában nem garancia, csupán esélyt ad a valódi beszélgetésre. Mindez kockázatokkal és mellékhatásokkal jár, hiszen megváltoztat. Elveszi alólam nézőpontom biztos talaját és fellő messzire. Ilyenkor két ember szíve fürdőt vesz egymásban, miközben valami új születik. Valami, ami eddig nem létezett, a kapcsolódás hívta életre.

A kávézó egy hely, ami összeköt. Világít és megmutat, ahol mindenféle megmutatkozik. Nem a kávé a lényeg, hanem az atmoszféra, az emberek. Egy nappali, mely jóval nagyobb helyet foglal el életünkben, mit egy szoba méretéből adódóan megtehet.

Saját égitestként kering körülöttünk, hű társként életünk egén.

Holdunk, világítónk.

Last modified on 2023-01-28