A foci a színházhoz hasonlóan a pillanat művészete. Ezt a helyszínen, a stadionban tisztán lehet érezni, mikor felkapcsolják a reflektorokat és a zúgó tapsban előlépnek a szereplők. Bár a játékosok néha nem csak e körülmények miatt tekinthetők színésznek…

A pillanat olyan sűrű, hogy megáll benne a kanál. Tétje van. A papírformát felülírhatja az élet, mert bármikor történhet valami váratlan. Közel sem biztos, hogy az a csapat örül, aki erősebb játékosokból áll, esetleg látványosabban adogat.

Kívülről könnyűnek tűnik, de játszani más. A fejlődés nem a reflektorfényben történik, hanem a sok-sok edzésen, a háttérben. Senki sem születik focistaként. A tehetség egy mag, melyben benne van a lehetőség, de jó focistává válni lehet.

Van, aki örökre a labda vonzásában marad. Bárhová is sodorja az élet, ha az utcán gyerekeket lát játszani, titokban reménykedik, hogy egyikük elvéti a passzt - várni fogja, hogy felé guruljon a labda.

A foci olyan, mint az élet 90 percbe sűrítve. Benne van az összes érzelem. Az öröm (ha gólt rúgunk), a bánat (ha kapunk), a remény (minden egyes hosszabbításnál, mikor hátrányban a csapat), csalódás (mikor nem sikerül egyenlíteni), harag (mert a bíró kifelé fúj szabadrúgást), félelem (ha a 11-es pont felé mutat a keze), eufória (mikor a meccs utolsó perceiben előbb kiegyenlít, majd fordít a kedvencünk), letargia (abban az esetben, ha ugyanez történik, csak fordítva). Magasság és mélység, közte a gyep.

A játék humor, bajtársiasság, identitás, művészet, tánc (leginkább szamba), veszteség, szenvedély és szenvedés. Nincs az a mozgalom vagy rockcsapat, ami annyi embert az utcára hív egy kupacba, mint egy világbajnoki győzelem.

A foci összeköt, ünnepi alkalmakkal és dolgos hétköznapokkal tarkítva. Néha csupa izgalom, máskor unalmas előadás, mintha semmi sem történne a pályán. Az érzések is csapatban léteznek és bajba kerül az, aki bizonyos fel-alá futkosó tagjait bojkottálni szeretné.

Sokszor az eredmény centiken múlik. Megesik, hogy a kapufáról kifelé pattan a labda vagy egy láb rosszul ér bele. Néhol ezt sorsnak vagy véletlennek nevezik, esetleg egy másfajta játéknak tekintik, ahol egy felsőbb erő dekázgat az életekkel. Mindenki másba kapaszkodik. Vereséggel lehet, történetek nélkül nehéz élni.

A foci megérint, átváltoztat, kiköp, lerúg és felemel. Nem lehet benne állandóan nyerni, jól járni. A vereség része a játéknak, a földre kerülés elkerülhetetlen. Itt nem a miért a fontos, hanem a hogyan. Mindig csak eggyel többször kell felkelni. Van, akit rángathat akárhány csapattárs, mégsem tesz lépéseket. A láb az övé, azzal nem mozdulhat senki más. Pedig új pillanatok nyílnak, jön a következő hét, az új előadás. Ha szeretnénk is megállítani, az élet és a játék is folyik tovább. Bármi is történt a múltban, a jelen most van, a most mindig jelen van.

Próbálkozni kell, mert hátrafelé, biztonsági játékkal nem lehet gólt szerezni. Hosszú távon hatástalan trófeák, címek mögé bújni vagy vitrinben porosodó identitást nézegetni. A pillanatban a szív és akarat erényei számítanak.

Szőhetünk terveket, stratégiákat, aztán jön egy befelé pattanó kapufa, váratlan 11-es és variálni kell. Centik, milliszekundumok, várt váratlan találkozások, ennyin múlik a diadal és tragédia. A piros felmutatva, a kocsi összetörve, a keresztszalag elszakadva, az élet előtörve. Bármi szerepel a papíron, a jelen szüli a jövőt, a múlt pedig a nagymama. Nincs előre lefutott meccs, kitaposott ösvény. Van sok szövegelés, a tett azonban beszédesebb bármely szónál. Csak a meccs tehet azzá, aki leszek.

Ha szeretnék megismerni egy jellemet, előveszek egy labdát. Ilyenkor nincsen álarc, körítés, a sport bemutat, megmutat egy embert. Az intenzív érzelmek, a tét senkit sem hagy érintetlenül. Láthatom, hogy egyes helyzetek milyen minőségeket hívnak elő a társaimból. Egy időben ez volt kollégáim nagyítója. A kisegér a végsőkig küzdött, a másik lazán nyert, a harmadik jelleme kipukkadt a küzdelem hevében.

A játéknak vannak mágusai, akik máshogy látnak a pályán, ez emeli ki őket a tömegből. Nem istenek ők, ugyanúgy hat rájuk a gravitáció, mégis játékuk földöntúli. Mint a görög hősöknél, jellegzetes mozdulataik szobrokba merevednek és megőrzi nevüket az utókor. Az igazi zseni ritka, létrejöttéhez sok összetevő együttállása szükséges. Elvétve születik csillag, ami aztán fényt hoz és beragyogja milliók perceit. Személyük személytelenné válik és mindenki Messi-je, Ronaldo-ja lesz belőlük. Messiások, akiket a pálya, legfőképpen a nagy téttel bíró helyzetek mutatnak meg, szereplésről szereplésre.

Az igazi trófea eléréséhez azonban csapat kell, magányosan nem lehet - legyen valaki bármennyire is ragyogó. A közösség alap, mert kapus és védők nélkül a legjobb csatár egymaga kevés. Mindenkinek egyenlően fontos a helye, de más a szerepe. Az együttes sok passzból, interakcióból épül fel, ahol a sikeres átadáshoz két ember szükséges: egy, aki jó helyre gurít, a másik, aki pedig átveszi a játékszert. Mint ahogy a kommunikációban, itt is néha félremehet a labda. Önmagában nincs beszélgetés, ahogy passz sem, ezek az emberek között megjelenő minőségek. A közösségeket az interakciók teszik ki, nem pedig az emberek sokasága.

A jó csapat sokszínű, akár az őszi napsütötte erdő.

A pálya egy színpad, ahol felvonul mindaz, ami egy élet során megmutatkozhat. Öröm, bánat, veszteség, diadal, bukás…és mennyi történet! A foci dráma, néha komédia, máskor igazi tragédia.

Közben szükség van vállakra, mikor vereségben van részünk és kezekre, amelyekkel aztán felemelhetjük a serleget. Aláfestésként pedig ezernyi kéz és torok által keltett orkán zúg a stadionban, egy emberként, egyként osztozunk a pillanatban.

A fenti képet a 2022. november 20-i, Magyarország-Görögország barátságos mérkőzés félidejében készítettem. Ezen a napon indult útjára a 2022-es labdarúgó-világbajnokság, melyet végül egy igazi messiás, Messi vezényletével Argentína nyert meg.

Last modified on 2022-12-11