...és az életről: Az ősz krónikája

Krónikus krónikák helyett ismét a természet átalakulását dokumentálom. A tavasz után most a 2021-es őszt örökítettem meg - ahogyan én láttam.

Június 21. A júniusi napfordulóval átbukik fiatalságán a nyár. Innentől lassan fogyatkozásnak indul a világos. Még zöld minden, de az ősz árnyai ott lopakodnak a háttérben. A szirmok lehullanak, a levelek elszáradnak.

Augusztus 2. 29-30 °C és mégis…valahogy szelídebbek a napsugarak.

Augusztus 19. Gyengül a fény, lassul az élet. A természet fékezésbe, raktározásba kezd.

Augusztus 22. Utolsó nagy kánikula. A harkányi strandon az emberek úgy mennek a lépcsőn a csúszdák felé hatalmas, kerek gumimatracokat egyensúlyozva, mint a morzsákat szállító hangyák a boly irányába.

Augusztus 26. Sárga és barna vegyül a zöldbe. Ahogyan a haj őszül, a fákon is másfajta tincsek jelennek meg.

Az egyetem közelében lassan feltűnnek a diákok, mint fákon a színek. Közeledik a tanév. A munkahelyen is visszatér az élet - a nyaralás során lebarnult, kisimult kollégák bukkannak fel a nyári pihenéstől enyhe bűntudattal kísérve.

Augusztus 27. Első alkalommal 20 °C alatti nappali csúcshőmérséklet. Mellé köd és eső. Desszertnek felhők és sötétség. Végül augusztus délutánra megmenti becsületét: kisüt a nap.

Augusztus 29. Jön az ősz, megváltoznak az irányok. Már nem jobbra fordítom a csap karját a tus alatt, hanem balra. A boltba belépve sem a klíma hideg fuvallatait várom. A hideg már nem hűsít, hanem vacogtat. A fény pedig nem vakít, hanem simogat. Tavasszal minden tágul, ősszel pedig visszahúzódik. A természet lélegzése. Az embernél naponta átlagosan 11 ezer ki- és 11 ezer belégzést lehet hallani - mennyi ősz és tavasz egy testben!

Szeptemberben visszatér a kánikula. Ismét 30 °C . Száraz, meleg időjárás - a hűvös idők nem adnak hírt magukról.

Szeptember 22. Őszi napéjegyenlőség. Hivatalosan is beköszönt az új évszak.

Szeptember 27. Lassan, egyenként szállingóznak a levelek a fákról.

Október 5. Az utolsó 20 °C feletti nappali hőmérséklet. Innentől áttérek a jegesről a meleg italra. Őszi kávéforduló.

Van, ami lassan és folyamatosan, más pedig hirtelen tart lefelé. A Nap, a hőmérséklet, a levelek.

Október 9. Első fagyok a hegyekben. Ha lemegy a nap, tél szagot érzek. A fákon színek jelennek meg.

Október 15. Bánkúton 30 cm hó esik. Északról és a magasból közelít a tél. Úgy, ahogyan a festék terjed szét a vízben egy lassított felvételen.

Október közepe: Télapó, rénszarvas és hóember jelenik meg a boltokban. Éledezik a piac. A természettel szemben a kereskedelemben az év legmozgalmasabb időszaka következik - a fogyasztás tavasza.

Október 18. Egy láthatatlan kéz vörös és sárga színeket rajzol a fák lomkoronáiba. Szabálytalanul, mint ahogyan gyermekrajzon, úgy helyezkednek el a különböző árnyalatok.

Beveszik a padokat, leállnak a szökőkutak. Lassan a szabadból zárt terekbe húzódnak az emberek. Csak a futók, kutyások és túrázók tartják magukat. Azok, akiket minden időn áthúz fegyelmük vagy háziállatuk.

Szelídül a fény, percről percre adja át magát a sötétségnek.

Október 25. Az az igazi színes és napsütéses ősz van, amit annyira szeretek. A kék, felhőtlen ég hideget sejtet, beköszöntenek a reggeli mínuszok.

Október 28. Több a levél a földön, mint a fákon. Összefüggő takaró borítja a talajt. Már nem csak őszülnek: kopaszodnak a fák.

Október 31. Óraátállítás. Hosszú lesz az este, a sötétség ellepi a délután nagy részét.

November 5. Vörösesbarna, sárga levelek mindenhol. Az ősz rozsdája eszi a zöldet. Levéltengerben gázolok.

November 6. Nyúlik a sötétség: egész estés programmá válik. Ilyenkor mindenki, kortól függetlenül megízlel valamit az öregség ízéből, ahogyan tavasszal a fiatalságéból. Csoportokba verődnek a kopasz fák.

November 8. Köd, eső reggel, a földről csizmámra tapadó színes falevelek. Jó bent, a szobában tölteni az időt. Tovább nő az árnyék. Izlandi szerzők után nyúlok a könyvesboltban. Oda, ahol ilyenkor sötétség honol. Beszédesek a címeik, tükrözik a hangulatot: Ősz; Nyári fény, aztán leszáll az éj.

November 10. Hideg és sötétség. A földet borító levelek csempésznek egy kis tarkaságot a szürke tájba - próbálják ellensúlyozni a borongós, szürke időt.

November 11. A kirakatokban megjelennek az első égősorok. Egyre több a mesterséges fény. Sok ezernyi miniatűr nap világít, hogy pótolja az egy igazi téli lustaságát.

Fagypont körüli reggelek. Pipál a leheletem, a szemüvegem párás, ha belépek valahova. Köd borítja be a várost.

November 17. Ha van kávéforduló, akkor ruhaforduló is. Ezen az őszön először veszem fel a télikabátomat. Sál, kesztyű jön mellé.

November 19. Máshogyan süt a nap. Ugyanúgy eltünteti az éjszakát, de nincs ereje vakítani.

November 24. Jégkaparás az autóról. Az ország egyes pontjain havazik - távolivá válik a nyár emléke.

November 28. A boltban Jingle Bells szól. A főtéren karácsonyi vásár, forralt bor, égők és hideg. Otthon egy gyertya ég - advent első vasárnapja van. Visszaszámlálás kezdődik az ünnepekig, miközben az ősznek hűlt helye: itt a tél.


Last modified on 2021-11-28