Egy hete úgy döntöttem, hogy nem iszom kólát. Egészen más tapasztalat valamiről önkéntesen lemondani, mint kényszerből. Például ott a tudat, hogy bármikor meggondolhatom magam. Nincs ott a véglegesség érzése, mint a glutén esetén.
Másodszor nem kell menekülnöm előle. Nem érzem magam tőle korlátozottnak. Nem kell címkéket olvasnom, hogy kólamentes-e az adott termék. Érdekes, hogy ez a típusú lemondás még plusz szabadságot is ad, hiszen a saját kezemben a döntés, hogy fogyasztom-e és nincs kockázat. Egy nem, ami teret teremt.
Hiányzik a társas nyomás. Nem kérdezgetik miért nem kérek belőle. Nem befolyásolja a hétköznapjaimat, mivel nem találkozom vele minden konyhában étkezésnél ahogyan a morzsákkal.
Meglepő számomra, hogy egy ilyen döntés mennyire különbözik attól, mint amikor megmondta az orvos, hogy egész életemben nem ehetek többé semmilyen glutént akár csak nyomokban tartalmazó ételt. Az egy külső nem volt, amit belsővé kellett tenni. Ez viszont a saját válaszom. Látszólag ugyanolyan nemek, de egészen más a hátterük.
Valójában ez a kóla-dolog is a cöliákiás diéta hozadéka. Része volt a nemnek benne, mert túlságosan is a folyékony cukor kitartó fogyasztójává váltam.
Bárhova mentem kólát mindig vehettem. Az utolsó kisboltban is, ahol gluténmentes szeleteket hiába is keresnék. Külföldön, ahol számomra ismeretlen üdítőmárkák között kellett lavíroznom tudtam, hogy a kóla biztonságos. Ideális, mivel globális világmárka, ezért bárhol elérhető volt. A vészhelyzet ételek, italok pedig felértékelődnek és ahol nincs más azokra támaszkodom. Időnként azonban rájövök, hogy ez nem jó és felmerül bennem a változtatás igénye (reszkess Magnum jégkrém).
Étteremben és vendégségben egyaránt megbízható választásnak bizonyult, hiszen üvegben/palackban tárolják, gyakorlatilag nulla a keresztszennyeződés esélye. Legutóbb pár hete is macerát okozott, amikor úgy döntöttem, hogy eltérek a szokásos biztonsági rendeléstől. Megéhezett a párom séta közben így mondtam neki, nyugodtan üljünk be egy étterembe, ahol tud enni én majd nézem. Holdbéli táj. Körülöttem leülnek egy asztalhoz, kérnek, kapnak és esznek. Számomra hihetetlen idegen ez a fajta tevékenység. Az oázislátogatásokat kivéve eltűnt az életemből. Ez volt az első alkalom, hogy ilyen féloldalas helyen voltunk ahol csak ő rendelhet. Ha enni nem is, inni viszont ihatok. Jeges kávét kértem a nagy melegben, míg neki készült a libamájas tészta. Laktózmentes tejjel rendeltem, mert igyekszem kímélni a bélbolyhaimat. Nem sokkal azután miután lerakták elém rákérdeztek, hogy mégis mennyire számít ez nekem. Hozzanak-e esetleg egy új kávét, mert valójában nem laktózmentes. Megállapítottam magamban, hogy az éttermi személyzetnél legalább ennyi átjön, hogy van, akinél tét van akinél pedig inkább “csak” egyéni döntés a mentesség. Visszaküldtem hogyha legközelebb valaki más fog rendelni akkor komolyabban vegyék, de közben rájöttem ez a legkisebb gond: nagy valószínűséggel glutén is van benne a fagylalt miatt. Az pedig nekem tét. Másodszor egy natúr jeges kávét kaptam, amit bizalmatlanul méregettem. Ezt a kavarodást megúszhattam volna egy pohár kólával. Nem csak egy diétahibát kockáztattam így, de magamnak és a pincéreknek is plusz köröket csináltam. De legalább a párom jóllakott.
A cöliákia máshogy is közelebb hozott a kólához. Rosszullétnél a hideg üdítő enyhítette a hányingert és cukortartalma javított valamennyit a gyengeségemen. Ezen kívül volt bennem egy dac, hogyha gluténmentesen kell ennem, akkor ennyit igazán megengedhetek magamnak. Számomra a szabadságot szimbolizálta. Egyszer az egyik kollégám majdnem sokkot kapott mikor meglátta a kezemben a piros alumínium dobozt. Úgy nézett rám, mintha megszentségtelenítettem volna az egészségesen evők kódexét. Számára nem azt jelképezte amit nekem, hanem csak egy cukros, egészségtelen italt. Úgy tűnik az van a fejekben, hogy a gluténmentes diéta jó. Tapasztalatom szerint nem, simán tudnék (nem akarok) olyan mentes mirelit pizzán/kekszen/süteményen/bármin élni, ami feldolgozott élelmiszer révén a lehető legkárosabb táplálék tele adalékanyagokkal és kisregény hosszúságú címkékkel (tapasztalatom szerint minél drágább egy termék annál rövidebb az összetevők listája).
Végül egyre többször ittam kólát. Így érett a döntés, hogy leállok ezzel a szokással mivel egészségtelen a mértéktelen fogyasztása (valójában a mértékes is). Az életben pedig fontosak az arányok. A nemmel itt is kiálltam egy nagyobb cél mellett, de már saját akaratomból. Senki sem kényszerített, hogy ne igyak belőle. Ez egy fricska az életnek: megmutatom, hogy le tudok mondani valamiről magamtól is. Nem kell hozzá rosszullét vagy egyéb külső korlátozás. Lehet így, egy egyszerű ujjmozdulattal változtatni. Mert ez is csak egy döntés, ami mellett ki kell állni. Kíváncsi vagyok milyen tapasztalatokat hoz ez az elhatározás. Nem arra törekszem görcsösen, hogy soha többet ne igyak kólát, hanem, hogy helyette beépüljenek jobb alternatívák. Tea, kávé, víz, gyümölcslé. Az első hét mindenesetre gyorsan eltelt. Nagyon tetszik, hogy ha akarom változtathatok ezen az elhatározáson. Itt van visszaút. Olyan nem, amiből lehet később igen is. Egy nem-igen, amire nemigen van példa a táplálkozásomban. Magam által kreált szabadság.
Amíg arról gyűjtök benyomásokat, milyen is saját akaratból lemondani valamiről, zárszóként legyen itt egy ismert portugál focista jó tanácsa az éppen zajló Európa-bajnokságról:
Kóla helyett igyatok vizet!
Last modified on 2021-07-04