Az alábbi írás a június 21-i jóga világnap alkalmából készült.

2012 októberében jógáztam először egy fitneszstúdió alagsori termében. Emlékszem, felettünk bowling-golyókat gurítottak. Aznap tartotta első óráját gyerekkori barátom. Mindkettőnknek új dolog volt ez. Neki a tanár, nekem a gyakorló szerep.

Azóta az őszi alkalom óta rendszeresen matracra lépek. Ott van a helyem a szőnyegen. Négy sarka közt egy másik világ terül el, távol a hétköznapok sodrásától. Tér nyílik, kilátással belső univerzumomra.

Tökéletlen vállalkozás a jógázásról írni, hiszen a gyakorlás egy közvetlen tapasztalat. Olyan, mint a csend hallgatása két hang leütése közt a zongorán. Hogyan is lehetne zongorajátékkal, gondolatokkal kifejezni ezt a csendet?

A külvilág történései keresztüláramlanak rajtam az óra alatt. Figyelmem terében gondolatok cikáznak. Van, hogy másokra tekintgetek. Pedig a matracon töltött idő arra tanít, hogy mindez felesleges. Sem térben, sem az életben nem tartunk ugyanott. Megvan a saját részem a világban, ahogyan a jógateremben is. Én magam pedig csak arra lehetek hatással, ami a matrac négy sarkán belül történik. Minél többet tekintgetek kifelé, annál nagyobb az esélye, hogy kibillenek, elveszik a jelenlétem.

Ebben a térben megismerhetem a gyengéim, sérülékenyebb részeim. Látom azt, hogy szükséges az erő, de felesleges az erőszakos erőfeszítés. Jógázás közben már ki merek hagyni gyakorlatokat és erre nem gyengeségként, hanem a saját testem felé irányuló alázatként tekintek.

A fejlődés nem más, mint figyelem megszorozva az idővel. Ahogy más dolgokban a szőnyegen kívül, itt is csak szép lassan, apránként lehet haladni. Milliméterenként enged a test.

Hiába látszik egyformának, belülről nagyon sokféle tapasztalatot szülhet a gyakorlás. Belső tájam változik. Mindenféle állapotban léphetek a matracra: könnyeden, fáradtan, éhesen, idegesen, elkalandozva. Sokszor egyáltalán nem kellemes megtapasztalni lelki időjárásomat. A szőnyegemen találkozhatok feszültséggel és félelemmel. Olyan részeimmel, amiket elfedek, betemetek feladatokkal. Ezerféle dolog úszhat keresztül. Egy pici darab helyett most látom az eget és a sok-sok felhő-érzést. A teljes útszakaszt és a rajta haladó gondolatokat.

Mozgástér nyílik: az események és a rájuk adott válaszok között. Ami kívülről egy matracnyi, nagyjából 60 x 180 cm hely, az valójában belül sokkal nagyobb tér. Az életben ezek a belső helyek segítenek, nem az idő. Azokban a helyzetekben, ahol egy adott kihívás tornyosul előttem, egy dolog használ: ha teret teremtek.

Ezen a helyen elfogadom mindazt, ami jelen van. Az egész részeit. Az aktuális határaimat, helyzetemet. Ezzel pedig lehetőség nyílik arra, hogy mindezen látnivalókon túl meghalljam a csendet. Megtapasztaljam az egészséget, a hullámok alatti mozdulatlanságot. Mert a csend mélysége hazavezet.

Szíved hangját a gondolatok csak eltakarják.

A jóga látszólagos eredménye nem más, mint a jelen pillanat cselekedeteinek jövőbeli következménye. A rugalmasabb test és elme. De nem a kinézet a lényeg, hanem a másik irány, a befelé menő. Mert nem csak benne vagyok a világban, hanem a világ is ott van bennem. Ha egyoldalúan, csak a kívülről látható végeredményt hajkurászom a belső tér zsugorodni kezd, mert nem lehet egyszerre kétfelé tekinteni. Kizárólag a pillanat figyelme szüli a mestert.

A rendszeresség és időtöltés, mint fény és öntözés táplálja gyakorlásom virágát. Ez a kulcs a zárban. Minél többször ebben a tér nélküli térben vagyok, annál gazdagabbnak látom. Olyan, mint egy nyaraló a tenger mellett, amit bármikor felkereshetek. A parton ülök és nézem a vizet, figyelem lélegzetvételem hullámzását. A végtelent, szavakkal és elmével befoghatatlant. Úgy kapcsolódom hozzá, mint anya gyermekéhez, határtalan bizalommal.

Ha valami elől menekülök vagy nagy akarással, erőfeszítéssel lépek a matracra az olyan, mintha ragtapaszként, egy újabb gondolattal akarnám lefedni belső terem valamely piciny szegletét. Ilyenkor a jógázásom nem fog különbözni más ragaszkodásoktól. Az étel, munka, emberek, címek, különféle tevékenységek helyett az lesz külső vágyam tárgya. A belső megelégedettséget azonban így nem tudom megtapasztalni. Távolít a tengerparti nyaralómtól.

Azt is megtanultam, hogy a gyakorlás nem oldja meg az élet kihívásait, a hétköznapok feladatait, de helyet teremt arra, hogy megfigyeljem és elfogadjam a történéseket. Élni az életben, gyakorolni a matracon kell! A kettő hat egymásra, de mindegyiknek megvan a terepe és az a kedvező, ha nincsen éles vonal a kettő közt.

A jóga számomra testi ima, létszükséglet. Mozgás és tér. Mozgástér az élet történései és a gondolataim között. Egy olyan hely a matrac négy sarkán belül, ahova mindig hazatalálhatok. Otthonos létezés testben és lélekben - az életben.

Mert a matrac egy olyan tégla alakú hely, ahol kerek egész a világ.

Last modified on 2021-06-21