Viszem a tortát át a városon. Viszem a diétát át az életen.
Szülinapom van, kezemben egy gluténmentes tortával gyalogolok hazafelé a cukrászdából. Közben azon gondolkodom, hogy ez a helyzet a gluténmentes diéta tökéletes metafórája. Egyetlen rossz mozdulat és nincs torta, nincs egészség.
Hiába nem ejtem el, ez a tény a jövőre nézve semmit sem jelent. Minden pillanat újból megszüli a feladatot s én folyamatosan elölről, a nulláról kezdem. Fogni, nézni, kerülgetni, egyensúlyozni. A tortával gyaloglás figyelővé tesz, visszaránt a jelenbe. A diétával is vannak helyzetek, amelyek több kihívást tartogatnak, megoldásra váró feladványok lesznek. Kicsit nehezebbek, mint másoknak torta nélkül. Ajtót nyitni mikor mindkét kezem tele. Pont jön valaki és beenged. Lépcsőház és sötét. Óvatosan lépkedek, aztán valaki felkapcsolja a lámpát. Apró könnyebbségek melyek nekem egy világot jelentenek.
Minden plusz téttel bír és vannak pillanatok amikor a torta súlya jobban lehúz. Korábban megszokott helyzetek amelyek először sajgó hiányt jelentenek idővel, lassan feledésbe merülnek. Munkahelyi svédasztal, balatoni lángosozás, a soha nem értékelt szabadság elfeledett, megporosodott emlékei. Azt enni, s akkor, amit csak kívánok. Két üres szabad kéz, melyet most egy torta foglal le.
S igen, a környezet. Tortát cipelek és ez másoknak is feltűnik. Van aki kérdez és van aki csak néz. Néha elzsibbad a karom, ahogyan fogom a kerek tészta és krémrétegeket. Aztán a figyelmem kalandozik el. A fegyelmezettséggel együtt azonban a kar is izmosodik. Idővel bár a súlya nem változik, mégis könnyebnek érzem a tortát, s a diétát is ahogyan viszem az életen át. Gondolataimat már nem csak a következő mozdulat tölti ki: ismét helyet kapnak más, hétköznapi dolgok. Visszaszivárog a világ. Van időm a madárfüttyre és a többiekre. Megtalálom a saját mozgásterem és megtapasztalom, hogy hatalmasak a távlatok akkor is ha lefoglal a torta.
Bár könnyebb másokkal együtt menni, de a diétát akkor is nekem kell vinni. Megtapasztalom a felelősségvállalást, a súly állandóságát, de azt hiszem mindenkinek megvan a saját nehezéke. Legyen az valós, az élettel járó vagy a saját maga gondolatai által növesztett súly.
A kezdeti görcsös cipelés átalakul. Évek telnek el és már nincs különbség, semmi idegenség, csak a rutin.
Last modified on 2020-12-19