Az utóbbi időben azon gondolkoztam, hogy miért is írom ezt a blogot? Érdemes-e megosztani a cöliákiás tapasztalatokat? Hiszen az élet sokkal nagyobb, itt meg egyetlen elemét emelem ki és arra koncentrálok, amikor pedig annyi érdekes dolog van: feladatok, történések. Talán ennek a gondolatnak a hatására az elmúlt időszakban igyekszem más témákat is becsempészni a posztok közé.

Sok minden jár a fejemben. Főleg, ha egyedül vagyok, van időm és elég kipihent ahhoz, hogy figyeljek. Akkor számtalan gondolatot csípek el és ha akad a kezem ügyében papír és toll általában le is jegyzek belőlük. Olyan is megesik, amikor elengedem, elfelejtem, egyszerűen kicsúszik a kezeim közül. Néhány gondolatmag pedig vissza-visszatér, ezekből születnek az itt olvasható írások. Szép lassan növekszik, fejlődik és arra késztet, hogy próbáljam minél pontosabban lefesteni szavakkal. Jegyzetfüzetbe kerül, majd a gépbe aztán jön a szerkesztés, sok-sok átírással. Van amikor pedig olyan fázisba jut, hogy elégedett leszek. Érzem, hogy időtálló. Olyankor már sem hozzáadni sem elvenni nem tudok belőle.

Alapanyagok, idő, figyelem, kóstolás, apróbb, néha nagyobb módosítások, fűszerezés, tálalás. Úgy áll össze a szöveg, mint az étel.

A javítgatás nem a külső elvárásoknak való megfelelést jelent, hanem azt a törekvést, hogy próbáljam minél jobban megragadni, körülrajzolni a felbukkanó ötleteket, benyomásokat. Engedni, hogy megszülessen és formát öltsön. Az alkotás számomra olyan érzékeny áramlás, amit nagyon apró külső hatások könnyen eltéríthetnek, megzavarhatnak. Megfeleléssel elhaló világ. A külső nézőpont zavarja a folyamatot. Ezért is szeretem, ha csak abban a fázisban kerül ki ide, amikor már nem védtelen, érettebb a szöveg.

A lejegyzésével olyan struktúrát alkotok, melyből tanulok és közben még boldogsággal is eltölt az írás. Ennek hatására sokkal tisztábban látom, hogy mit is tapasztalok, figyelek meg a világból. Közelebb visz önmagamhoz.

Azt hiszem számomra a blogírás az őszinteség és hitelesség gyakorlását jelenti. Egy tér, olyan mint a jógamatrac ahol mindenfélét megtudok magamról. A belső csend terének hullámai, ahol pedig minél egyszerűbben, kevesebb szóval meg lehet ragadni valamit az életből. Az írás nem különbözik a festéstől, zenétől, csupán egy a kifejezésformák közül. A cöliákia pedig a hétköznapjaim része. Erről van mondanivalóm, napi megfigyeléseim. Ha profi sportoló lennék arról írnék. Ha szobrász, arról. Nekem ez akadt most útba, erről vannak tapasztalataim.

A blogírás tehát fontos számomra. Tanulás és egyben szórakozás. Minél többet foglalkozom vele, annál gazdagabbá tesz. Több leszek általa.

Last modified on 2020-12-28