Minden kapcsolat alakít az emberen, leginkább a közeli viszonyok. Bizonyos dolgokat lekoptatnak, másokat hozzátesznek - benyomnak és kiemelnek. Mi történik amikor a gluténmentes diétával tarkított élethez egy olyan személy csatlakozik, aki nem cöliákiás? Milyen együtt élni valakivel, aki tanulja a lépéseim? Más szemében látni, más szemmel nézni a napjaimra. 

Egy kapcsolat sok dolgot megvilágít, illetve más fényben láttat. A cöliákiában főként azokat a különbségeket emeli ki, melyek egyedül, viszonyítási pont nélkül nem tűnnek fel. Ugyanakkor hozzáad, visszahoz egészen hétköznapi pillanatokat: a közös evést, a biztonságot. Új recepteket, fogásokat tanulok. Olyan éttermeket keresünk fel, ahol én is ehetek. Helyeket, ahol együtt lehet nézni az étlapot. 

A hétköznapokban megmutatkoznak az eltérések. Vegyük a tervezést. Az agyam hátuljában ott a következő napi menü, egy örök lista a hozzávalókkal. Most látom, hogy ez nekem cöliákiás tartozék. Munka és feladat. Nincs opció, rendelés vagy más mód a táplálkozásra, ezért egy kicsit mindig előre gondolkodom. Szembesülök, hogy cöli-nélkül nem ilyen: másnak más. Nekem is csak ilyenné vált, egy mondattal egy szeptember végi délelőtt.

Kicsit olyan vagyok, mint egy menza, aminek megbízhatóan napról napra ételt kell biztosítania. A párom pedig egy fine dining étterem, ahova alkalmanként be lehet térni és élményt ad a vendégnek. Ugyanúgy főznek mindkettőben, de más a cél. Az egyikben előtérben van a kísérletezgetés, főszerepet kap az élvezet, a másikban pedig a praktikus táplálkozás, a kalóriák monoton biztosítása. Nekem elsősorban az a fontos: Legyen! Neki az: Finom! Együtt tehát összerakjuk: Legyen finom!

Két világ csiszolódik össze.

Abból főzök, ami van - szó szerint. Azokhoz a márkákhoz, termékekhez igazodom, melyek gluténmentesek. Most kicsit újratapasztalom a régi világom, amikor nem volt korlátozás. A társamon keresztül látom, amikor hazahoz egy új terméket, hogy “vizsgáljam be” vagy vidáman vándorol a bolti sorok közt. Őszintén meglep a választás szabadsága.

S ezzel jön a következő tapasztalat a gluténmentesség kérdése, mely kívülről kicsit misztikus dolognak tűnik. Sokszor nem könnyű eldönteni egy termékről, hogy ehető-e vagy sem. Nincs elég információ a címkén, hogy egy kezdő meg tudja ítélni például a keresztszennyezést. Emlékszem milyen nehéz volt az elején eligazodni a folyton változó termékleírások, címkék, információk tengerében. Most már ezt a bináris, igen/nem döntést általában intuitívan hozom meg. Nem igazán tudom elmagyarázni azt a lépéssort, amit ilyenkor másodpercek alatt lefuttatok a fejemben. Ez néha frusztráló mindkettőnknek.

Ilyenkor kicsit elveszett. Mintha magamat látnám a diagnózis utáni hetekben. Hiszen ezeket a kezdeti kihívásokat elfelejtettem, mostanra eltakarja előlem a rutin. Más szemében látom viszont a régi, tanácstalan énem a bolti polc előtt. 

Néhol kopok és néhol épülök. A szokásaim lágyulnak, már nem egyedül vagyok ott esténként a tűzhely előtt. Van társ, társaság. Könny helyett könnyebbség. Már nekem is főznek, s tarthatok egy-egy nap szünetet. Bezárhatom alkalmanként egyszemélyes menzám. Élvezhetem ezt a súlytalanságot. A tét ott van, nem tűnt el. Továbbra is állandó feladatot ad a főzés. A diéta semmit sem változott, de máshogyan érzékelem. Közösen alkothatunk és fogyaszthatunk, mintha minden ugyanolyan lenne, mint régen amikor az életemben nem türemkedett ki a diéta és az evés belesimult a hétköznapokba. 

Last modified on 2021-02-14