Morbid hozománya a világjárványnak, hogy nem érzem magam annyira egyedül, hiszen már nem csak engem kötnek korlátok. Korábban felsoroltam néhány párhuzamot a cöliákia és a járvány között, de a fejemben tovább gyűlnek, torlódnak a hasonlóságok.

Mindenesetre lenyűgöz a lépték. Most egyszerre milliárdnyi ember vagy talán mindenki a Földön(?!) tapasztalja a vírushelyzetet. Közel hoz az esemény, ami egyben a távolságtartással szétválaszt. Persze sok mindenben össze lehet kacsintani mindenféle szerepekben: sportolóknak, krónikus betegeknek, a történelem viharait elszenvedő honfitársaknak, a játszótérre induló anyukáknak, hogy hát értjük mi egymást - hasonló tapasztalat. Na de most? Mindenki kacsinthat, közös az alap. 

Talán a közelmúltban a holdra szállás volt az egész emberiségre ilyen elemi hatással. Csak az távol volt, 380 ezer kilométerre, ez meg itt lebeg körülöttünk a levegőben.

A világjárványban, ugyanúgy ahogy egy betegségben beszűkülnek a lehetőségek. Egy olyasfajta szabadság veszik el, aminek már csak a hiánya érezhető, addig természetes alapvetés. Mintha hirtelen eltűnne az oxigén. Életbevágó elem, de ez csak akkor tudatosul, ha nincs, az viszont nagyon is érzékelhető.

A járvány is, mint egy krónikus betegség lekoptatja a szavakról a régi jelentésüket és újakat ragaszt rájuk.

Előbbi esetben ilyen például az otthon. Ez a pozitív kicsengésű szó, “otthonra talált, otthonos, otthon érzi magát” most egyszerűen egy rideg felszólítás része lesz. Már nem egy opció, hanem picit a bezártság, a szabadság hiányának szimbóluma - legalábbis a korlátozások idején. Egy célt fog jelképezni, amit egy helyben maradva lehet elérni. Odaköltözik a munkahely, az iskola, a szórakozás, az emberi kapcsolatok, az élet valamennyi színtere egy térben összpontosul. A kanapén ül az egész világ. Egy helyben.

Mennyire más az, mikor valahonnan haza lehet térni, mikor az otthon egy jó, kényelmes és szeretve választott opció.

Erre az átalakulásra egy távmunkában dolgozó kollégám is rávilágított. Arról számolt be, hogy mikor jött az első hullám könnyedén azt gondolta, mivel már hosszú évek óta ez a természetes neki, semmifajta kihívást nem fog jelenteniszámára az otthonülés. De hiába, egy idő után csalódottan rá kellett döbbennie, hogy hatalmas a különbség, mert most nem mehet sehova, vagyis elveszett a hazatérés öröme. Egyáltalán nem viselte jól a bezártságot, pedig látszólag ugyanúgy otthonról dolgozott, mint korábban. 

Nekem az étkezés ilyen. Nem választás, hanem felszólítás a diéta. Más felállás, mint saját akaratból tenni, tudatosan odafigyelni, az egészségre törekedni. Ez nem opció, hanem muszáj, állandóan 0-24 órában. A különbség kívülről viszont össze van mosódva, nem látszik. Hiszen sokan mások is diétáznak, de ők mindig dönthetnek máshogy. Én viszont nem.

Az alapélményem az evéssel az, mint karantén idején otthon lenni: meg lehet oldani és így is lehet jól, boldogan élni, csak ez már egy másik dimenzió. Látszólag minden ugyanaz, az otthon koronavírus idején és az étkezés cöliákiában, de ennél távolabb nem is állhatna a két világ egymástól, az előtte és utána.

A fegyelmezettségem ebben a helyzetben olyan, mint egy izom, amit évek óta nap, mint nap használok, építek - mentálisan gyúrom magam. Nekem azt hiszem kevésbé fáj betartani bármilyen korlátozást, mert a mindennapjaim része, hogy állandóan szabályokhoz igazodom. Sok-sok embernek kell most ilyen izmot építenie, fegyelmeznie magát. Maszkot venni vásárláskor, tartani az idősávot, lemondani külföldi utazásokról, nehéz helyzetekhez alkalmazkodni - változni. Mentális edzőteremben mindenki és csak szájtátva nézem a sokféle reakciót.

Keskeny, sokszor cérnaszálnyi a mezsgye. Nagyon könnyű átesni egyik vagy másik oldalra. Könnyen lehet kiengedni vagy túlfeszülni - elfelejteni a távolságtartást vagy éppen állandóan a betegség körül keringeni, mint ahogy a Hold a Föld körül. Kötéltáncon kell egyensúlyozni és ahogy az időjárás is változik, külső hatásokra állandóan korrigálni kell. Egyik lépés a másik után, megállás nélkül. Az élet azonban megy tovább, sem vírus, sem krónikus betegség nem fogja leállítani. 

Nekem mindez nem rendkívüli, hanem ismerős dallam, éppen ezért egy kicsit most másképp vagyok egyedül.

Last modified on 2020-08-15