Egy nehéz helyzet, mint például a betegség nem csak az egyénre, hanem a környezetére is kihat. A kívülről érkező reakciók olyanok, mint a mindenízű drazsé a Harry Potterben: sosem lehet tudni, hogy éppen mire számíthatsz a következő alkalommal. Mindenki keresi azt, mi lehet a “helyes” hozzáállás, mit kellene mondani.
Egyetlen, helyes hozzáállás valójában nem létezik. Az emberi kapcsolat nem egy matek példa, aminek van egy levezethető, világos, minden esetre illő megoldása. Sokkal komplexebb és szövevényesebb és sokszor a csend mond a legtöbbet.
Ugyanakkor biztosan van, ami nem segít:
- Például tanácsokat, véleményt osztogatni. Aki gödörben van, legyen az bármilyen fajta, egészségügyi, magánéleti vagy egyéb, rendszerint ennek tudatában van. Olyan állapotban, amelybe bárki bekerülhet egy szempillantás alatt. Fentről (kívülről) lekiabálni a gödörbe, hogy ilyenkor mit is kellene tenni, nem viszi előrébb. Sosem lehet tudni, hogy mikor történik szerepcsere és lentről mindig más a kilátás.
- Méricskélni. Talán ez a leggyakoribb reflex. Azért mert valaki x éve gödörben volt, nincs értelme összevetni a másikéval. Szintén nem nyújt kivezető utat. Minden tapasztalat egyedi és szubjektív. Nem annak megosztása, ami káros, hanem hogy az illető saját magáról beszél és nem látja tőle a másikat.
- Sajnálni. Ennél még az is jobb, ha valakit békén hagyunk a gödörben. Az első kettő egyfajta felsőbbrendű nézőpont, ez viszont áldozatszerepbe helyezi a lent lévőt és csak az életeseményt látja. Eltörpül az ember, az egészséges és boldog része. Az illető személyes megküzdési képességét, gyógyulását és saját erőforrásait gyengíti ezzel. Olyan, mintha még rádobna pár kiló földet. Hosszú távon pedig eltemeti.
Szóval mit lehet tenni? Lemenni a gödörbe, jelen lenni és együtt érezni. Szavakkal, szavak nélkül, tettekkel vagy tettek nélkül - a pillanat függvényében. Nem kellenek nagy dolgok és grandiózus cselekedetek.
Ez a legnehezebb: ott lenni. Nem reagálni. Nem elfutni, elmenekülni és kizárni az életből valakit, mert a nehézsége rossz érzéseket kelt. Nem kényszeresen segíteni, a legújabb orvosi trendeket küldözgetni, mindenfélével vigasztalni. A kettő között, csak ott lenni.
Ehhez nagy bátorság kell és bevallhatom nekem is nagy kihívás. Aki lemegy oda, egyúttal őszintén szembenéz a saját félelmeivel is. A betegséggel, elmúlással, szerelmi bánattal, az élet megoldhatatlanságával. Az egóját pedig fent kell hagynia. Ez nagyon stabil és érett személyiséget kíván. Intenzív élmény, tehetetlenség és frusztráció kíséri, de mellette ott van egy máshol nem tapasztalható szépség és a mindkét fél számára sokat adó együtt-lét.
Last modified on 2018-08-20