Nehéz, ha nem lehetetlen átadni azt, amikor valamilyen életmódváltással járó, egész életre szóló diagnózissal hagyja el valaki a kórházat. Én mégis formába öntöttem a sajátomat:

Képzeld el, hogy egyik pillanatról a másikra egy idegen országba kerülsz. Olyan helyre, ahova soha nem terveztél menni és hirtelen, egy szempillantás alatt jutottál oda, kényszerűségből. Minden ismeretlen és nem találsz semmilyen stabil pontot.

Nincsenek meg azok az ízek, amelyeket addigi életed során ismertél és szerettél. Aki odaküldött közölte veled, most már egész életedben itt kell létezned. Nincsen visszaút.

Nem tudod, hogy mit ehetsz és mit nem, mi az, ami a régi ízekre emlékeztet. Rengeteg információ vesz körül. Egy másik nyelv. Nagyon sok mindent kell megtanulnod és rengeteg a kérdésed. Új szokásokat kell beépítened és alkalmazkodnod kell. Élesben, gyakorlat nélkül.

Korábban azt se tudtad létezett ez a világ. Persze hallottál róla, de az egész csupán egy pár soros híradás volt egy olyan helyről, amihez nincs viszonyod.

Az első napokban nagyon erős, szinte leküzdhetetlen a vágy, hogy visszatérj a régi, jól ismert világba, csakhogy hiányzik az út.

Napokig csak arra koncentrálsz, hogy ehess egy hamburgert, olyat ami eddig természetes volt. A barátaid végre találnak egy helyet, ahol van gluténmentes verzió. Csak később esik le, hogy mennyi mindenre kell figyelni és hogy az éttermek többsége nem biztonságos.

Bemész egy élelmiszerboltba és nem tudod mit válassz, mi az, amit ehetsz. Innentől fogva életed végéig két csoportba fogod osztani az élelmiszereket. Amit lehet és amit tilos. Címkéket fogsz olvasni, és nem teszel a szádba anélkül semmilyen falatot, hogy előtte végig nem gondolnád, hogy ezt most lehet-e.

Aki külföldön volt és vágyott az ismerős ízekre, egy túró rudira vagy rakott krumplira tudja, hogy az ételekhez mennyi minden kapcsolódik és nem pusztán kalóriák. Az első időszakban nincs olyan nap, amikor ne jönne szembe valami, amit már nem ehetsz és amit hiába foghatsz, szagolhatsz, de már nem ízlelhetsz, nem tudsz elbúcsúzni.

Ez a legnehezebb: nem kóstolhatod meg utoljára, nem fogyaszthatod el rituálisan például az utolsó búzalisztből készült kakaós csigát. Nem volt időd meggyászolni, mert hirtelen kellett mindent kitörölni. Egy idő után ennek párjaként megfog jelenni az öröm, amikor megtudod, hogy egy-egy termék gluténmentes. Olyan, mintha visszakaptál volna egy darabot a régi világodból. Egy szeletet abból, ahova soha nem térhetsz vissza.

Olyan szinten kell koncentrálni és döntéseket hozni a saját étkezéseddel kapcsolatban, ami az első időszakban, hetekben és hónapokban iszonyatosan megterhelő. Minden egyes nap majd a tanulásról szól. Fogsz hibázni. Valamit csak úgy lehet megtanulni. Például azt, hogy ne bízz azokban, akik sosem hallottak a gluténérzékenységről vagy azokban sem akik néha nem esznek glutént, azért hogy kevesebbet nyomjon alattuk a mérleg, mert ők maximum csak turisták abban az országban ahova kerültél és bármikor hazamehetnek. Haza is utaznak a búzás világba, akár csak egy falatra is. Időről-időre felfüggesztik a diétát, ha nincs módjuk összeegyeztetni. Neked nincsenek falatjaid.

Idővel könnyebb lesz, berendezkedsz, találsz új ízeket, a konyhai tudásod rakétaként fog kilőni, a mindennapok ismerőssé gyalulják az ismeretlent. Otthonosan mozogsz majd, de sok minden emlékeztet majd a régire is, mert nap, mint nap találkozol vele. Ha elmész egy pékség mellett, ha megkínálnak a régi, kedvenc csokidból. Ha munkába mész, ha szórakozol. Láthatatlanul kerültél át és láthatatlanul élsz majd benne.

Nekem majdnem két éve jött el ez a pillanat, teljesen váratlanul derült ki a betegség, nagyon rosszul voltam, de más területen vizsgálódtak, így nem volt időm semmilyen szempontból felkészülni a változásra. Hazamentem, kinyitottam a hűtőt és semmit sem ehettem meg belőle. Azóta egyetlen egy gluténos morzsát sem ettem, tartom a diétát. Hihetetlen sok munkába került, de büszkévé tesz, hogy bármennyire is nagy volt a kísértés egyszer sem csaltam, ha jutott is glutén a szervezetembe, mindig véletlenül és mindig tanultam belőle. A félelem erősebb volt a vágynál.

Azt mondják, ha valaki ismeretlen világban boldogul az tartást és önbizalmat adhat. Talán nemcsak termékneveket, speciális éttermeket és alapanyagokat, hanem valami sokkal fontosabbat is felcsipegetsz miközben megváltozol: erőt.

Last modified on 2018-06-12